Türelmetlenül sürgettem volna a forgóajtó mozgását, lábaim már sietős léptekre kész állapotban várták, hogy belépjek a szálloda halljába. Már csak ez a lomha forgóajtó és az étterem üvegajtaja állja utamat. Sosem szoktam késni randiról. Ma sikerült… A piros rúzzsal szöszmötölés volt a baj vagy a Szofiával való beszélgetés? – zakatolt bennem a kérdés. – Hmmm, mit fog szólni ehhez Csaba? – morfondíroztam tovább, miközben határozott, hosszúra nyúlt léptekkel közeledtem.

Mikor megláttam Csabát az asztalnál, feltűrt ingújjal és füléhez emelt telefonnal a kezében, felengedtek rohanó izmaim. -Jól van, megérkeztem, megnyugodhatok. Miért is gondoltam, hogy majd tétlenül itt fog ülni, engem várva, egy olyan férfi, aki egész nap ügyeket intéz. Rámosolyogtam, finoman megpuszilta a homlokom és jelezte, hogy hamarosan befejezi a beszélgetést.

Legalább lenyugszom az alatt az idő alatt míg mással beszél. Már percek óta ültem az asztalnál, a pincér kihozta a limonádémat, és a jégkockák félig el is olvadtak, mire Csaba végre befejezte a telefonálást.... Nem csodálom, hogy az elkésésem nem izgatta. Huhh- szakadt fel belőlem egy óriási sóhaj, én meg, mennyire megfeszültem, hogy ideérjek mielőbb. Hanyagul elterült az étterem kényelmes padján és odavetett egy alig hallható bocsánatkérést a hosszúra nyúlt telefonbeszélgetésért. Ezzel le is zárta a témát.

Már a harmadik fogásnált artottunk, de még mindig csak semmiségekről beszélgettünk. Vigasztalást számomra a szájban olvadó pille könnyű aranygaluska és a hozzátartozó vanília sodó adott. Együtt voltunk Csabával, egy levegőt szívtunk, mégis magányosnak éreztem magam. Kívül ott a tökéletes, irigylésre méltó életünk, most is, a rekkenő hőségben egy remek étteremben élvezzük a hűs ízeket. De mintha a felszínen lebegnénk. Technikai dolgokról beszélünk csupán, reggel ki hogyan ért be a munkahelyére, milyen sok munkánk van és a folyton jelenlévő fáradtságról.

A szomszédos asztalnál egynagyobb társaság nevetése csattan fel, náluk finoman összecsendültek a poharak. Olyan éles ez a vidámság a mi asztalunk rideg csendjéhez képest, hogy szinte fáj. A hangszórókból egy halk és végtelenül tiszta, melankolikus zongoraszólam árad – egy olyan neoklasszikus darab, ami a messzi tengerre utazott szerettünk utáni fájdalmas vágyakozásról mesél.

Nekem, így a vacsora vége felé görcsbe szorult a gyomrom, ha a számlafizetésre gondolok... Ma Csaba választotta ezt a kitűnő éttermet, valójában szeret nagylábon élni, és azt sejtem, hogy borsos lesz a végösszeg. Sosem tudom kiszámítani, hogy épp mit gondol magában. Teljesen összezavar ezzel a viselkedésével. Néha meglepően gáláns tud lenni, mindent kifizet, máskor meg elkéri simán a számla felét. Ma vajon mire számítsak? Remélem ő fizet, mert semmi esetre sem akarom neki bevallani, hogy tegnap vettem egy pár cipőt, amit sikerült észrevétlenül becsempészni a szekrénybe. Kimerült az e havi keretem, nekem már csak ennivalóra telik ebben a hónapban. A megtakarításaimhoz pedig egész biztosan nem fogok hozzányúlni.

Szofia szavai csengenek a fülembe:- Egy nőnek biztonságban kell éreznie magát egy kapcsolatban.

- Persze, a lelkem mélyén én is erre vágyom, olyan puha és ölelő biztonságot adna, ha nem kellene éttermi és egyéb számlákkal foglalkoznom. Na, de hát azok az idők már elmúltak, amiről Szofia beszél. Akkoriban még mindenki számára egyértelmű volt, hogy a férfi fizet az étteremben és slussz.

Csaba megemeli a kezét, a pincérfelé bólint, és a halk zsongáson átáramlik az a pár szó: „A számlát, legyen szíves.”

A görcs fokozódik a gyomromban,testem áthevül, feszülten pislogok át az asztal felett Csaba felé amikor a pincér leteszi a számlát tartalmazó tartót, melyből alul felül kilóg a slejfni. A bőrmappa tompa, mégis határozott koppanással ér földet az asztalunkon, a pincér azzal az ügyes mozdulattal helyezi középre, amit csak ők tudnak. Mintha milliméterre pontosan kiszámolta volna az egészet egy gyors fejszámolással. Jelezve ezzel azt, hogy neki aztán mindegy ki fizet.

- Pfff. Bajban vagyok, sikít bennem egy kis hang, szerencsére azonnal megszólal a felmentő hang is. Az a cipő igazán jól fog mutatni a lábamon. Mégiscsak egy csodás magassarkúról van szó, világosbézs színű, a talpamat védő puha belső borítással. Na, majd Csaba csodálhatja a lábamon, ez lesz az ő része a vásárlásomból.

Folytatás következik:

👇 HOGYAN FOLYTATÓDIK A TÖRTÉNET? Vajon Csaba kifizeti a teljes összeget, vagy jön a rideg valóság, és elkéri a számla felét? Edit lebukik a szekrénybe rejtett világosbézs magassarkúval?

Nem akarsz lemaradni a folytatásról? Kattints 👇

🎁 Iratkozz fel itt a hírlevélre, és a 3. fejezetet a jövő héten automatikusan, elsőként küldöm el a postaládádba. Ajándékként pedig megkapod azt az 5 kérdést is, amely elindítja egy kapcsolatban a beszélgetést a pénzügyekről.

🥂Lépj be a zárt Facebook csoportba, ahol a közösség tagjai elsőként olvashatják az elkészült részeket.

🎁Amennyiben érdekel a teljes történet, akkor kezdd az első résznél, melyet itt találsz.

© 2026 Nádró AnnaMária – Szerelmes Pénzügyek. Minden jog fenntartva. A történetek és szövegek másolása, utánközlése jogi következményeket von maga után.