Edit dúl-fúl magában, épp a fürdőszobai tükör előtt púderezi arcát, miközben egy újabb randira készül szerelmével. Eszi belül a gondolat, hogy a kezdeti, örömteli ismerkedést és felhőtlen találkozást Csabával, mára már elfújta a szél. Valahogy, szép csendben köddé vált kapcsolatukban
a biztonság és a nyugalom. Átvette helyét valami vibrálás, valamiféle elégedetlenség. Egy ideje számára az együtt töltött idő leginkább egy vulkánkitörés előtti állapotra hasonlít. Nap mint nap sikerül ugyan még intelligensen lecsillapítania magában a kitörést, de egyre csak gyűlnek körülötte a ki nem mondott szavak.

Mire megkoronázza tökéletesen elkészített sminkjét egy vadító vörös rúzzsal, az idegszálai már pattanásig feszülnek. Bizonyíték erre az a heves lüktetés melynek pattogó ütemét halántékán érzi. A piros szín! Az legalább magabiztosságot sugall, fut át rajta a gondolat.

- Mi van bennem, mitől vagyok ideges? Teszi fel végül a kérdést Szofiának. Szofia az egyetlen, aki segít neki józanul, ugyanakkor szíverőkkel telítve gondolkodni.
- Fejtsük meg közösen, hiszen az érzés is egy érzékelés – mondja halvány mosollyal az arcán
Szofia. Melyek azok a szavak, amelyeket kimondanál? Tudod, azokra gondolok, amelyek körülötted keringenek. Szofia közben szép lassan kinyitja a hűtőszekrény ajtaját és egy pohár vizet tölt Edit számára, belecsempészve pár jégkockát is, melyek finoman összekoccanva, vidáman lubickoltak.

Olvas a gondolataimban? Tűnődik el Edit, mielőtt kijönne valamiféle hang a torkán.

- Most legszívesebben ráborítanám az asztalt Csabára, azon nyomban ahogy meglátom. Utálom őt és már magam is amiatt, hogy játszom a jó kislányt, kétségbeejtő helyzetekben is. Elmondanám neki, hogy egy önző fráter, hogy nincs tekintettel rám és az érzéseimre. Átvágott, elejtett, összetört. Rést üt a kapcsolatunkon minden kispórolt, önmagának fenntartott idővel, figyelemmegvonással, elfogyok és már alig lélegzem ebben a kapcsolatban. A napsütéses ég, haragossá változott felettünk…
- Nos, akkor jócskán összegyűlt benned már a sérelem az idők folyamán. Pedig csak fél éve ismeritek egymást.

Jólesik most Szofia lassú, megértő hangja. Áldás,hogy épp ma látogatta meg őt. Legalább a kérdései kizökkentik haragos állapotából. Mértéktartó nyugalma szöges ellentéte Edit jelenlegi zaklatott állapotának.

- Hogyan jutott a kapcsolatotok idáig? - érdeklődik tovább kedvesen Szofia.
- Hogyan, hogyan? Milyen kérdés ez? Edit hirtelen letette a rúzst a márványlapra, a koppanás túl hangosra sikerült a fürdőszoba csendjében. Arcizma megfeszült Szofia kérdésére. – Hát úgy történt, hogy jól felhúztam magam amikor végig gondoltam az elmúlt hónapok eseményeit. Válaszolt aztán erősen duzzogó hangon.
- Felhúztad magad… Ízlelgette a szavakat komótos nyugalommal Szofia. - Felhúztad magad… - Nos, ha fel tudod húzni magad, akkor lehet, hogy le is tudod húzni magad erről az idegesség spirálról? Fülig érő szájjal nézett, és hozzá olyan arcot vágott, mint egy feltaláló. Egy pillanatra Edit most nagynénjét, Szofiát is szét tudta volna tépni. Idegesítette a mosolya és a megmagyarázhatatlan nyugalma. - Persze, hogy felhúztam magam, mert az édes pillanatok egyszer csak keserűre változtak, pedig az elején minden rendben volt. Korábban mindig egyszerűen találtunk közös időt az együttlétre. Olyankor Csaba pontosan érkezett, a megbeszéltek szerint és akkoriban minden olyan egyértelmű volt. Azt éreztem a cselekedeteiből és a szavaiból, hogy fontos vagyok számára. Lubickoltam ebben, egyre nyitottabb és vidámabb lettem a találkozásainkkor és egyre szerelmesebb is. Szórtam rá a mosolyomat, szeretetemet ő pedig fürdött ebben. Mindketten megélhettük azt a csodát, hogy valakinek fontosak vagyunk és azt is, hogy szépen tükröződünk egymásban. Idilli volt. Te is ismered, milyen jó tud ez lenni. Zárta le Edit a monológját.
- Igen, ismerem…. tekintett vissza rá lágyan Szofia, miközben az ablak előtt állva csodálta a város esti fényeit.
- Egyszer csak elkezdődött, aminek nem kellett volna. Csaba a munkájára hivatkozva egyre többször mondta le, vagy tolta odébb a találkozásainkat… Dohogott tovább Edit az esti félhomályban, a ruhásszekrénye előtt. - Egyre gyakrabban kezdtem azt érezni, hogy ő és a munkája fontosabb, mint az együtt töltött idő. Mindig a jövőbeli biztonságunkkal és a halmozódó számlákkal takarózik. Azt mondja, értem teszi, a mi jövőnkért hajtja túl magát. De én nem egy jövőbeli bankszámlát akarok átölelni, hanem őt!
- Na, el is érkeztünk a lényegig. Szofia szemöldöke megemelkedett, fejével pedig jelentőségteljesen bólogatott. – Végre kimondtad! Csilingelő hangja pedig oldani kezdte Edit lelkének feszültségét is. - Megértem a békétlenséged, hiszen az ember alapvető szükséglete a fontosság érzése. Ha azt sugallja valakinek a viselkedése, hogy én és az én dolgaim fontosabbak, mint te, akkor ott megtörik a kapcsolat. Egyfajta árulás történik.

- Na épp ezt érzem,- kontrázott Edit.

- Persze, hogy ezt érzed, mert az az ember ejt el és árul el téged, aki addig puhán, féltőn magához ölelve tartott.

- Tele is vagyok már kék, zöld foltokkal, nevetett fel végre Edit is, miközben ezeket mondta.

- Te pedig, mivel nem akarod őt elveszíteni, gondolom, nem szóltál még a sérülésedről.

- Nem, valóban nem szóltam.

- Nos, ezzel a hozzáállással viszont az ember megágyaz a másik fél viselkedésének, vagyis legalizálja azt. Ezután minden nap csak egy kicsivel tolja túl a határt az az ember aki hajlamos erre, Csaba is így tett valószínűleg.

- Na de miért jön folyton a munkája fontosságával? Mindig e mögé bujik.

- Arról, hogy a munkája fontosságának hangsúlyozása mit jelent számára és a kapcsolatotokra nézve, érdemes lenne beszélgetnetek. Könnyen lehet, hogy egyedül döntött és nem beszélte meg veled.

- Erre nem is gondoltam... - Edit hangja elcsuklott, a vállai kissé megereszkedtek, ahogy a földre szegezte a tekintetét. - Egyszerűen csak hiányzik és kész.

- Tudod Edit, a dühöd mögött életed hiányai kiabálnak fájdalmasan. De jobb, ha kérdez az ember mielőtt elhamarkodottan ítél. Mert mi van, ha Csaba épp kettőtökért, a közös jövőtökért dolgozik ennyit és legbelül ő is magányos? Akkor el is keserítheti őt a hozzáállásod, hogy nem méltányolod az áldozatát.

Szofia elhallgatott, hagyta, hogy a szavak maguktól tegyék a dolgukat.

- A lélek azonban érzi az őt ért méltánytalanságot és amikor ez a méltánytalanság tudatos szintre emelkedik, jogos haragként jelenik meg. Az önzés, az egyoldalú döntés és a figyelem, valamint a kommunikáció hiánya összeborítja az egyenlőséget az emberi kapcsolatokban. A bennetek dúló harag, ha nem figyeltek rá, idővel eltávolít egymástól. Ezért nem elég sodródni az élet árjával, hanem a közös jövőt tudatosan kell tervezni. Tervezés közben jobban megismeritek egymást, van lehetőség beszélni az érzésekről, vágyakról.Az érzéseinkért felelősek vagyunk.

Szeretnéd elkerülni Edit és Csaba tipikus hibáit?

Edit és Csaba példája klasszikus esete annak, hogyan csúszik el a megfelelő kommunikáció hiányán egy ígéretesnek induló kapcsolat. Jelenleg gőzerővel írom regényemet, amely a párkapcsolatok tipikus hibáiról és az ebből kivezető fejlődési ívről szól. A könyv 60%-a már el is készült. Szofia a bennünk található női bölcs archetipusát személyesíti meg, melyre mindannyiunknak szüksége van az életünkben.

Ha szeretnél egy tudatos támogató közösség tagja lenni, ahol nyomon követheted a regényem fejlődését is, akkor íratkozz fel a hírlevelemre. Feliratkozás után azonnal küldöm zárt, exkluzív közösségünk belépési linkjét. Feliratkozás itt:

Legyen minél több tudatos párkapcsolat. Az igazság szabaddá tesz!

A közös értékek kialakítása egy tudatos párkapcsolatban, a benne lévők védelmét szolgálja, ha ti is meg szeretnétek védeni a kapcsolatotokat, akkor várlak benneteket életformáló workshopra: itt tudsz jelentkezni

© 2026 Nádró AnnaMária – Szerelmes Pénzügyek. Minden jog fenntartva. A történetek és szövegek másolása, utánközlése jogi következményeket von maga után.